Az igényesebb és rendezettebb terézvárosi utcakép közös érdek. A településképi követelmények akkor szolgálják jól ezt a célt, ha a társasházak, az ingatlantulajdonosok és a vállalkozások számára egyértelműek, arányosak és a gyakorlatban is teljesíthetők. A településképi rendelet közzétett módosítási tervezetéhez ezért társasházkezelői és üzemeltetési szempontból fogalmaztam meg részletes javaslatokat.
A véleményezésre közzétett dokumentum a településkép védelméről szóló 33/2017. (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosításának tervezete. A kapcsolódó lakossági fórum felhívása az önkormányzat honlapján található. Az alábbi írás a tervezethez fűzött szakmai álláspontomat mutatja be; az észrevételek a hivatkozott tervezeti szövegre vonatkoznak.
Az alábbiakban a rendelettervezethez kapcsolódó észrevételeimet és gyakorlati javaslataimat részletesen bemutatom.
1. A kirakatokra vonatkozó tilalom pontosítása
A tervezet 4. §-a nemcsak reklámot, hanem „naturális képet, fotót, fotorealisztikus ábrázolást” sem engedne a kirakat üvegsíkjának belső oldalától számított egy méteren belül.
Ez a megfogalmazás rendkívül tág. Érintheti többek között az ételfotókat, termékfotókat, referenciafotókat, ingatlanközvetítői ajánlatokat, szolgáltatások eredményeit bemutató képeket, kulturális tartalmakat és akár a pusztán dekorációs célú képeket is.
Kérem pontosítani:
- mi minősül reklámnak;
- a termék vagy szolgáltatás bemutatása milyen feltételekkel engedélyezett;
- mely tájékoztató, kulturális, művészeti vagy dekorációs tartalmak képeznek kivételt;
- mi történik a kirakatban ténylegesen kiállított termékekkel.
A 4. és az 5. § részben ugyanazt a tilalmat szabályozza, de eltérő tartalommal. Az egyértelmű jogalkalmazás érdekében indokolt lenne a két rendelkezés összehangolása.
2. A hirdetőberendezésekre vonatkozó ellentmondás feloldása
A tervezet 7. §-a szerint:
„Hirdetőberendezésen reklám nem helyezhető el.”
Ez a rendelkezés önmagában nehezen értelmezhető, hiszen a hirdetőberendezés alapvető rendeltetése a reklám elhelyezése. A tervezet más rendelkezései ugyanakkor bizonyos utcabútorokon, például hirdetőoszlopon lehetővé teszik a reklámot.
Kérem egyértelműen meghatározni, mely konkrét berendezéseken tiltott, illetve melyeken engedélyezett reklám elhelyezése.
3. A cégnév, az üzletjelzés és a reklám elhatárolása
A tervezet a terasz berendezési tárgyain, az árnyékolókat is beleértve, megtiltaná a reklám elhelyezését. Nem derül ki azonban egyértelműen, hogy reklámnak minősül-e:
- az üzlet neve;
- a vállalkozás logója;
- a vendéglátóhely megnevezése;
- a nyitvatartási idő;
- a szolgáltatás típusának egyszerű feltüntetése.
Ezek pontos elhatárolása nélkül azonos feliratokat eltérően értékelhetnek az egyes eljárásokban.
4. Átmeneti rendelkezések meghatározása
A tervezet nem rendezi kellő részletességgel a korábban szabályosan elhelyezett reklámok és reklámeszközök helyzetét.
Kérem meghatározni:
- meddig maradhatnak fenn a már szabályosan elhelyezett eszközök;
- mennyi idő áll rendelkezésre az átalakításukra vagy eltávolításukra;
- a már kiadott településképi határozatok meddig érvényesek;
- milyen türelmi időt kapnak az érintett tulajdonosok és vállalkozások.
A jelentős összegű bírságok miatt különösen fontos, hogy a rendelet hatálybalépése ne teremtsen egyik napról a másikra jogsértő állapotot.
5. Az ötévenkénti ismételt eljárás egyszerűsítése
A tervezet szerint a reklámeszköz elhelyezésére kiadott határozat öt évig érvényes. Az érvényesség lejárta előtt legalább harminc nappal ismételt településképi eljárást kell kezdeményezni, vagy nyilatkozni kell arról, hogy az eszközt az érvényességi idő lejártáig elbontják.
Amennyiben az eszköz helye, mérete, műszaki kialakítása és megjelenése nem változik, aránytalan lenne ismét teljes tervdokumentációt, látványtervet, helyszínrajzot és tartószerkezeti tervet készíttetni.
Kérem, hogy változatlan állapot esetén egyszerűsített megújítási eljárás legyen elegendő. Indokolt továbbá pontosan meghatározni a településképi eljárás és a járási hivatal előtt lefolytatandó tudomásulvételi eljárás kapcsolatát, hogy ne alakuljon ki párhuzamos adminisztráció.
6. A társasházak és az ingatlantulajdonosok felelőssége
A tervezet alapján az ingatlan tulajdonosa és a reklámeszköz tulajdonosa egyaránt kötelezhető és bírságolható.
Társasház esetén ez azt eredményezheti, hogy a teljes tulajdonosi közösség felel egy üzlethelyiség tulajdonosa vagy bérlője által elhelyezett reklámért akkor is, ha a társasház arról nem tudott, ahhoz nem járult hozzá, vagy az eltávolítására nincs közvetlen lehetősége.
Kérem a felelősségi sorrend egyértelmű meghatározását. Elsődlegesen a reklám elhelyezője, a reklámeszköz tulajdonosa és a helyiség használója feleljen. A társasház csak akkor legyen szankcionálható, ha a jogsértésről igazolhatóan tudott, ahhoz hozzájárult, vagy felszólítás ellenére sem tette meg a tőle elvárható intézkedéseket.
7. Arányos jogkövetkezmények
A szabályozásnak különbséget kell tennie egy kisebb adminisztratív mulasztás, egy csekély eltérés és egy engedély nélkül elhelyezett, jelentős településképi terhelést okozó reklámeszköz között.
A tervezet 14. §-ával megállapítandó 31. § már tartalmaz figyelmeztetést, teljesítési határidőt és bírságmérlegelési szempontokat. A javaslatom ezek egyértelmű, arányos és következetes alkalmazására, valamint az egyes eljárási helyzetek összhangjára vonatkozik.
A bírságolást minden olyan esetben előzze meg egyértelmű felszólítás és megfelelő teljesítési határidő, amikor a jogsértő állapot önkéntesen és rövid időn belül megszüntethető. Az együttműködő magatartásnak és az önkéntes helyreállításnak ténylegesen meg kell jelennie a jogkövetkezmény meghatározásakor.
8. Szövegezési hibák javítása
A tervezet 14. §-ával megállapítandó 31. § (6) bekezdésében kétszer szerepel a „b)” pont, ezért a felsorolás számozása hibás. A „23. §-al” helyett a „23. §-sal” forma helyes. A „jogsértő állapot megszünteti” szövegrész szintén javításra szorul.
A normaszöveg pontosítása mellett két további gyakorlati területre is felhívom a figyelmet: a következetes ellenőrzésre és a közterületi zöldítés üzemeltetési feltételeire.
A következetes ellenőrzés szükségessége
A kerületben számos, közterületről jól látható településképi szabálytalanság található. Ilyenek például az épület eredeti arculatához nem illeszkedő utcafronti nyílászárócserék és egyéb szabálytalan homlokzati beavatkozások.
Nem a parkolási szabályok ellenőrzése vagy a díjfizetés nélküli parkolás szankcionálása kifogásolható. A probléma az, hogy az önkormányzat közterületen dolgozó munkatársai napi munkájuk során rendszeresen elhaladnak a nyilvánvaló és tartós településképi szabálytalanságok mellett, mégsem működik olyan jelzési rendszer, amely alapján ezek az illetékes szervezeti egységhez kerülnének.
Nem életszerű új, jelentős bírságokat bevezetni, miközben a már hatályos szabályok megsértésének feltárása esetleges.
Javaslom ezért:
- a közterületről látható településképi szabálytalanságok rendszeres, területi alapú felmérését;
- egyszerű belső jelzési rendszer kialakítását az önkormányzat közterületen dolgozó munkatársai számára;
- az ellenőrzési szempontok és prioritások nyilvánossá tételét;
- az ingatlantulajdonosok elsődleges tájékoztatását és megfelelő teljesítési határidő biztosítását;
- annak biztosítását, hogy ne kizárólag lakossági bejelentés alapján, hanem hivatalból is induljanak eljárások.
A közterületi zöldítés üzemeltetési szempontjai
A közterületi zöldítés fontos cél, de minden beavatkozás előtt vizsgálni kell annak költséghatékonyságát, fenntarthatóságát, üzemeltetési következményeit és tényleges lakossági támogatottságát.
Üzemeltetési szempontból a burkolat feltörésével és parkolóhelyek megszüntetésével járó zöldítést költséges és nehezen visszafordítható beavatkozásnak tartom, ezért indokoltnak látom az alternatívák előzetes összehasonlítását. Számos helyen mozgatható növénytartókkal gyorsabban, olcsóbban és később korrigálható módon lehetne zöldebb utcaképet kialakítani.
A társasházak közvetlen falához telepített növénytartók és utcabútorok ugyanakkor nem jelentenek megfelelő megoldást. A társasházi üzemeltetésben az épület előtti terület tisztántartását és téli csúszásmentesítését is meg kell szervezni, az alkalmazandó közterület-tisztántartási szabályok és feladatmegosztás szerint. A homlokzat mellé telepített tárgyak:
- akadályozzák a hatékony takarítást és csúszásmentesítést;
- szűkítik a közlekedésre használható területet;
- nehezítik a homlokzat karbantartását;
- további üzemeltetési és felelősségi problémákat okozhatnak.
A lakóközösség előzetes véleményének megismerése nélkül ezért ne kerülhessen növénytartó vagy más utcabútor közvetlenül a társasház homlokzata elé.
Javaslom, hogy az ilyen beavatkozásoknál minden esetben biztosítsák:
- a megfelelő szélességű, akadálymentes gyalogos útvonalat;
- a homlokzat mellett szabadon hagyott, takarítható sávot;
- az érintett társasházzal történő előzetes egyeztetést;
- az egyértelmű fenntartási, takarítási és felelősségi rendet;
- a költségek és a várható eredmények előzetes összehasonlítását.
Az élhetőbb és rendezettebb Terézváros közös érdek. Ehhez egyértelmű, arányos és betartható szabályokra, következetes végrehajtásra, valamint a társasházak gyakorlati üzemeltetési tapasztalatainak érdemi figyelembevételére van szükség.
Források
A 33/2017. (XII. 21.) településképi rendelet módosításának közzétett tervezete. A cikk 4., 5., 7., 12. és 14. §-ra utalásai a módosító tervezet szakaszait jelölik.
Terézváros Önkormányzata: Lakossági fórum a településképi rendelet módosításáról.
← Vissza a szakmai anyagokhoz